Hogyan használjuk az agykontrollt?

2013.05.22 18:17

Az agykontroll nem más, mint agyunk, a bennünk és minket működtető számítógép működésének kontrollálása. Mondjuk úgy átprogramozása egy talán mondhatom, hogy kezdetben egységesen elfogadott működési folyamatra, amit valahol legbelül minden ember ( kivételek persze vannak ) szeretne.

Rengeteget gondolkoztam azon, és sokadjára kezdem újra mondatom, hogy miként is adjam át írásban mindenki számára egységesen érthető formában azt, amit mutatni és mondani szeretnék. Próbáltam megfogalmazni többféle irányból megközelítve, de sehogy sem jutottam el egy kerek egységig, amit mint monológom lezárva elégedetten állok fel, és nem gondolkozok tovább megállás nélkül azon, hogy mivel egészítsem ki hogy ennyire ne legyen kusza...
NOS! Jómagam 2009-ben kezdtem el beleásni magam a spirituális gondolkodás rejtelmeibe, annak megértésébe, használatának elsajátításába. Ahogy telt az idő ráébredtem, hogy nem elsajátítanom kell ezt a gondolkodást, hanem gyakorolnom azért, hogy egyre természetesebbé váljon számomra (vagyis az Agyam(A) működésében, anélkül hogy nekem (Én) eszembe jutna, tegyen és gondolkozzon mindig aszerint, amit jónak és pozitívnak, érdemesnek gondolod.

 

/ és a továbbiakban egységesen mindenki számára beszélhetek magunkban két irányító hatalomról: 1, Rólad (É), aki most olvas és figyel, .. érdeklődik, számára hasznos információkat keres, amit későbbiekben talán alkalmazni is fog, Valamint 2, az Agyadról (A), aki tudat alatti szinten irányítja a teljes biológiai működési folyamatot az élethez, ahhoz hogy élj, és bizony ő az aki ha bele nem tuszkolod hogy valamit máshogyan szeretnél, nem fogja úgy tenni, csupán mert egyszer elgondolod magadban, ábrándozol róla. Kezdetben igenis oda kell figyelni agyunkra hogy az úgy is tegyen a jövőben bizonyos dolgoknál, ahogyan azt mi szeretnénk. Vagyis hamarabb kell észrevennünk a cselekedeteinket, mint ahogy az megtörténik, ahhoz hogy megváltoztathassuk azt. Ez már egy kicsit olyan mintha a jövőben járnánk, de az kell mondjam, ha ezt megértjük később képesek leszünk arra is! /

Rengetegen vagyunk úgy, hogy egy dolgot jónak vélünk, és megfogadjuk, hogy igyekszünk úgy tenni mi is ezentúl, hiszen természetesen és egyértelműen kijelenthető, hogy valóban egy helyes és jó dolog, ami eredményhez vezet! Azonban teljesen elfelejtjük, és jobbára utólag jut eszünkbe hogy : a francba, .. tiszta hülye vagyok hogy nem jutott eszembe hamarabb "az" és megint úgy tettem ahogy szoktam! pontosan itt a lényeg, ... a "szoktam-on".

A "szoktam" Agyunk (A) önálló, a múltunkból neveltetésünkből beidegződött viselkedésformánk összessége, amit sokszor magunk, sokszor pedig mások figyelemfelhívására veszünk észre és gondolunk végig, majd döntünk a megváltoztatásán. Azonban a döntéshozatalhoz képest az eredmény bizony a vártnál olykor tovább eltart. De Miért? Ennek egyszerű oka, hogy teljesen a fizikai világban, annak káprázatában élünk már, és egyre távolabb szakadunk ezáltal az emberi lényünkre való figyelemtől. Vissza kell térnünk a gyökerekhez, ... ezt jelenti az új kor ami ránk köszöntött 2012.12.21-én érzésben. A Világvége napján!

//( áttekintés : 2011-ben sok helyen olvasható volt hogy a Maják újra közöttünk járnak, ... vagy újjászületnek lelkünkben, ... majd egy évvel később beköszöntött a Világvége Napja! Úgy gondolom 2012.12.22-én minden embernek illet volna mindenki számára akivel csak találkozott másnap a: BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK köszöntésnél egy kicsit magasabb rendű és értékkel bíró dologgal fogadni és köszöntenie minden élő embert! Egy olyan nap volt ez amiről mindenki egységesen tudott, ki ki ilyen és olyan gondolatokat fűzve hozzá, de biztos vagyok abban, hogy ah valóban ránk köszöntött volna "valami" most nem igy gondolkoznánk az egészről, és tekintenénk vissza arra a vicces napra! Saját véleményem: megérdemelt volna az emberiség arra a napra egy üzenetet a felsőbb hatalomtól, ami szerint a Földi hatalmak is beláthattak volna némi dolgot az életről, és következtében jobb irányba fordulhatott volna az egész bolygónk sorsa. Merthogy sorsunk saját kezünkben van, és nem vesszük komolyan a nálunk sokkal hatalmasabb erők figyelmeztetéseit! ( időjárás, ózon, levegő, vulkánok. )

2012.12.22-e az Új Világ napja! Ahol a Maják szelleme visszatért a Földre, hogy továbbírják A mai korban arra alkalmas és gondolatban felkészült, megérett emberekként a Naptárat a jövőkornak. Ráébredtek azonban hogy nincs mit újraírni és folytatni... Átfogóan a földön a civilizált élet elérte csúcspontját, és ugyanakkor elfeledte azt hogy ki is falójában az ember, hogy honnan jött. A Maja naptár tehát az idő kerekén számunkra ugyan előre halad ... de valójában egy örök körforgás része minden, és civilizációnk affelé a civilizáltabb világ felé tart és talán most hamarabb jut el oda, mint ahonnan a maják jöttel el újra hozzánk. )//

Vissza kell térnünk a gyökerekhez, ahol minden ember egységet alkot, egységként gondolkozik és félreteszi legfőképp a hatalomvágyat. Egységesen együtt kell és csak együtt is tudunk hatalommá válni! Németország sem lett volna soha nagyhatalommá, és az USA sem ha egymást fojtogatták volna szüntelen! Egységgé nőttek és győztek! Az embernek is egységként kell továbbemelkednie, hogy győzzön... Önmaga előtt győzzön! Eszmében, Spirituálisan, ami meghozza a fizikai lét változását! A Többség mindig győz!

Egységünk Alapelveit talán mindenki elfogadja, és szíve lelke szerint ő maga is úgy tenne, ha nem találna számos kifogást arra hogy miért nem tesz úgy!

jöjjenek tehát azok a lépések amelyekkel elkezdhetjük a (The Secret - a Titok c. könyvben olvasottak,) ... a vonzás alkalmazását, annak az erőnek a megtapasztalását életünkben.

Próbaként tegyük a következőket kezdetben csak egy hétig, ahhoz hogy mi magunk is kijelenthessük:
IGEN! ez valóban létezik és igaz! használ és ezáltal megértünk valamit, amit talán mindig is kerestünk magunkban!

Figyeljünk oda arra hogy:
- ne mondjunk ki negatív dolgokat és gondolatokat!
vagyis: ne panaszkodjunk, ne beszéljünk azokról a dolgokról melyek bosszantanak (mert valójában ezeket is úgy tesszük, h észre sem vesszük azt amiben akkor vagyunk) ne a hibákat keressük, hanem a lehetőségeket!
Hozzunk egy döntést magunkban miszerint: "odafigyelek arra, hogy minden ami negatív szónak cselekedetnek tudható be, azt nem teszem!

célirányosabban: ne használd a következő szavakat, kifejezéseket kijelentéseket.
(Figyeld meg hogy hányan használják körülötted! Aki használja valójában milyen ember? Milyen az élete? )
ne mond ki hogy:
soha,
nehéz,
nekem ez nem megy,
képtelen vagyok rá,
nem tudom,
nincs kedvem,
nincs rá pénzem,
sokba kerül - drága,
nincs szerencsém,
elegem van,
az a baj, hogy,
nem lesz,
nem értem.

valamint óvakodj az alábbi érzésállapotoktól:
félelem,
elkeseredés,
tanácstalanság,
szomorúság,
harag,
bosszú,
indulat,
düh.

helyettesítsd a következőkkel:
soha - mindig ( azért nem sikerül soha, mert mindig azt mondod hogy sosem sikerül... ezzel teszed képtelenné rá magad! mond azt, vagy ha kezdetben még nem teheted  kimond, akkor csak gondold magadban úgy, ... azt úgyis csak te hallod, hogy: nekem mindig sikerül! ) ezt az elvet épitsd és vidd végig az összes többi ellentét pár olvasása alatt. Legyen ez egy alapmotor, ami mindenek felett elsőrendűen működjön benned. Későbbiekben ez alá az alapelv motor alá építünk, építhetsz további szűrőket, motorokat, ... és lesz ami szintben e mellé a motor mellé kerül, és lesz olyan is ami alatt ez a motor is működik, vagyis szintben e motor felé, magasabb rendű dolgokat is építünk, de alapegységként állapodjunk meg abban, hogy ez a szint az alap szint! az egészséges alapszintünk amin többségében tartózkodnunk kell!

nehéz - könnyű
nekem ez nem megy - nekem ez menni fog
képtelen vagyok rá - képes vagyok rá
nem tudom - tudom

nincs kedvem - van kedvem
nincs rá pénzem - van rá pénzem
sokba kerül, drága - ezt soha többet NE HASZNÁLD!
nincs szerencsém - szerencsés vagyok
elegem van - van türelmem
az a baj, hogy - ez a mondatot se használd soha többet!
nem lesz - IGENIS lesz!
nem értem - mindent értek!





Joggal ébredhet benned a kérdés hogy ennek valóban ilyen nagy jelentősége van? Döntsd el Te magad a következő, úgy gondolom már mindenki életében ismert felismerhető és megtörtént példa alapján:
ha valaki őszintén a szemedbe néz és rád mosolyog, a kedved jobb lesz és mindenképp egy magasabb rezgésszintre emelkedsz mint amiben voltál, még ha nem is viszonzod mosolyát, ... ha valaki feldúltan agresszív indulatos tekintettel fogad, egész más hatással van rád, egész más érzések vesznek körül mint egy mosolynál és más gondolatok ébrednek benned! Jelen esetben egy szó nem hangzott még el, ...
Igen jelentősége és súlya van a kimondott szavainknak, és a súly arra az oldalra gördül, amilyen a szó jelentésében két alaprészre csoportosítható milyensége: POZITÍV vagy NEGATÍV! óvakodj a negatív szavaktól, és ha tudod, akadályozz meg másokat is használatukban! DE ne irányítóan erőszakosan tedd ezt, hanem játékosan próbáld felhívni a figyelmet!


Minden amit itt olvashatsz által tudatosan végigcsinált és felépített rendszer része, ... lemorzsolva azokat a dolgokat és gyakorlatokat, melyek máshoz képest lassabban, vagy épp csekély formában hoztak eredményt! próbáld ki az itt leírtakat mindössze egy hétig! és garantálom hogy meglátod életedben a változást, az utat amit kerestél, a hogyan annak érdekében hogy változást hozz életedben, és mind emellett megtapasztalsz egy érzést, amit aárhogy próbálok leírni és átadni másoknak, ... csak akkor sikerül ha átéled azt amit a tudatos gondolkozás nyújt és ad számodra! Kezd el, ... építs kapcsolókat a fizikai síkon! ird fel egy lapra amit ragassz a falra, ... ébredésedhez tegyél az ágy mellé egy lapot amire írsz magadnak egy üzenetet... és a változás hamarabb beköszönt mint várnád! olyan energiák vesznek körül, amitől úgy érzed majd magad, mintha kicsattannál az örömtől és boldogságtól!